Magyar – ének-zene szakos tanárként diplomáztam, s harmadik gyermekemmel érkeztem meg a Ringatóra, először, mint édesanya, aztán mint foglalkozásvezető.
2007. tavaszától foglalkozom a kisgyermekkori zenei neveléssel.
Ringatókat tartok azért, hogy a kicsik megismerhessék zenei anyanyelvüket, a szülők boldogan énekelhessenek nekik igényes, a korosztályuknak megfelelő dalokat, megérezhessék babák és mamák a közös játék örömét, s hogy a zene által boldog, kreatív, kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak.
A „Ringató foglalkozás” a Magyar Szabadalmi Hivatal védjegylajstromában a 189 845 sorszámon bejegyzett védjegy. Mint védjegyhasználó, tarthatok ezen a néven foglalkozásokat 2007. májusától.
„Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig.” (Kodály Zoltán)
Ha szeretnél helyszíni élmény alapján „betekinteni” a Ringatóba, akkor azt a következő oldalon megteheted.
Ha szeretnél helyszíni élmény alapján "betekinteni" a Ringatóba, akkor azt a következő oldalon megteheted.
A következő időszakban egy kis betekintést engedünk egy-egy Ringató hangulatába.
Irma és az ő Ringató foglalkozása csütörtökön újra várta a kisgyermekes családokat a székesfehérvári Tornáriumban. A szép márciusi délelőtt napsütéséből érkeztek az édesanyák és a kisgyerekek, sőt egy édesapa is, hogy egyszer vagy kétszer fél órára feloldódjanak a népdalok, komponált gyermekdalok világában.
Egykori ringatósként tudom, mennyit jelent ez a fél óra is egy kisgyermek lefoglalásában, megnyugtatásában. S mennyit jelent magának a gyermeknek, aki önkéntelenül is magába szívja a dalokat, ráérez azok ízére, amelyek később, fiatalként vagy felnőttként is eszébe juthatnak. Anyaként, apaként, nagyszülőként pedig azért jó belefeledkezni a dalolásba, mert itt egyáltalán nem az számít, kinek mennyire jó a hangja…
A két egymás után következő foglalkozáson a triangulum varázslatos hangja hívogatta a kicsiket, akik még anyukájuk, apukájuk ölében fekve merengtek, vagy épp ellenkezőleg: a terem különböző pontjait fedezték fel.
A két egymás után következő foglalkozáson a triangulum varázslatos hangja hívogatta a kicsiket, akik még anyukájuk, apukájuk ölében fekve merengtek, vagy épp ellenkezőleg: a terem különböző pontjait fedezték fel.
Mindig jó figyelni, Irma hogyan hangolódik rá a csoportra, vagy egy-egy, feléje jobban közelítő kisgyermekre. A szemkontaktus után akár ölbéli móka is következhet, bár sok pici inkább visszatér a szülőhöz, elég, ha közelről megszemléli a hangszereket és Irma rakoncátlan fürtjeit.
Sok kis bölcs tekintete, jelenléte adódik össze ilyenkor a felnőttek jelenlétével, és ez az együttlét olyanná válik, mint egy könnyed felhő, amely a dalok szárnyán emelkedik a magasba.
A fél óra vége felé közeledve, amikor a sokat ülők lábai már kicsit elgémberedtek, következett a felállás és a séta, a sétálva éneklés, még tovább oldva a hangulatot. Ilyenkor már egyre többen futkosnak, bújócskáznak a lábak között, érezhető, hogy lazul a figyelem, fárad az aprónép.
A vége mindig ismét a megnyugvás: ezúttal a furulya után a gitár hangja kísért, a záró dal pedig a „De jó a dió…” kezdetű volt, részben talán az egyik bátor, mosolygós kislány nézése által ösztönözve.
Az elcsendesülő teremből újra feltöltve távozhattak a családok, a lelkesebb picik pedig még a pakolásban is megpróbáltak segíteni.
Folytatás hétről hétre a Tornáriumban!
2023.03.24
BJ
